2026.02.18

A lakásbiztosítás sok háztartásban évek óta ugyanaz: fizetjük, aztán elfelejtjük. Pedig márciusban ismét van egy rövid időszak, amikor a biztosítás évfordulótól függetlenül, költségmentesen lecserélhető. Ez nem apróság: egy jó váltással akár évi több tízezer forint is megspórolható, miközben a védelem akár szélesebb is lehet. A lehetőség viszont csak pár hétig él – aki lemarad, továbbra is a régi díjat fizetheti.

A lakásbiztosítás tipikusan az a pénzügyi termék, amelyet a legtöbb háztartás egyszer megköt, majd hosszú évekre „elfelejt”. A díj automatikusan rendeződik, a szerződés pedig marad a fiók mélyén – akkor is, ha közben változnak az árak, a fedezetek és az ingatlan értéke.

Pedig minden év márciusában van egy időszak, amikor a fogyasztók külön költség nélkül újratárgyalhatják a feltételeiket. 2026-ban is él a lehetőség: a jogszabály alapján a határozatlan idejű lakásbiztosítások márciusban díjmentesen felmondhatók, függetlenül az évfordulótól. Aki most lép, éves szinten akár több tízezer forintot takaríthat meg – vagy ugyanazért a díjért szélesebb védelmet szerezhet.

Meddig lehet váltani?

A biztosítási törvény szerint a határozatlan időre kötött lakásbiztosítások esetében minden év március 1. és 30. között extra, költségmentes felmondási lehetőség nyílik. Ez azért jelentős, mert normál esetben a lakásbiztosítást csak az évforduló előtt legalább 30 nappal lehet felmondani, ilyenkor viszont ettől függetlenül is szabad a váltás.

Mely szerződések válthatók díjmentesen?

A kampány kizárólag a határozatlan idejű lakásbiztosításokra vonatkozik. Általában ezek teszik ki a piac döntő részét, de érdemes ellenőrizni a szerződés típusát, mert ha valaki határozott idejű konstrukciót kötött – például hűségidő vállalásával kapott kedvezményt –, az idő előtti felmondás költséggel járhat, és a biztosító visszakérheti az úgynevezett tartamkedvezményt.

Ilyen esetben mérlegelni kell, hogy a váltás valóban megéri-e.

Ezzel szemben a márciusi lehetőség az összes határozatlan idejű lakásbiztosításra érvényes, függetlenül attól, hogy csak az ingatlant, csak az ingóságokat vagy mindkettőt védi.

Lakáshitel mellett is lehet váltani

Gyakori tévhit, hogy hitellel terhelt ingatlannál nem lehet biztosítót váltani. Valójában lehet, de szigorú feltétellel: a jelzáloggal terhelt ingatlan egyetlen napra sem maradhat biztosítás nélkül.

Az új szerződésben szerepeltetni kell a hitel adatait, és a dokumentumokat be kell mutatni a banknak. Ennek elmulasztása akár a hitelszerződés felmondásához is vezethet, ezért fontos a gondos adminisztráció.

Miért lehet most különösen aktuális a felülvizsgálat?

2025-ben az éves infláció 4,4 százalék volt, ami jóval mérsékeltebb a korábbi évek kiugró értékeinél.
A biztosítók az évforduló környékén jellemzően az inflációhoz igazítják a díjakat – ez az úgynevezett indexálás –, hogy elkerüljék az alulbiztosítást (vagy akár felülbiztosítást).

A 4,4 százalékos infláció önmagában nem jelent drasztikus díjemelést, ám az elmúlt évek összesített árváltozásai miatt sok szerződés díja így is jócskán megemelkedhetett. Emellett a piaci verseny következtében az egyes biztosítók árazása között érdemi különbségek lehetnek. Vagyis még mérsékeltebb inflációs környezetben is indokolt lehet a szerződések újranézése.
Mi történik az előre befizetett díjjal?

A legtöbben éves díjfizetést választanak, ezáltal joggal merülhet fel a kérés, mi történik a díj fennmaradó részével egy estleges változtatás során. Ebben az esetben a már befizetett díj arányos része nem vész el: a régi biztosító a hátralevő időszakra jutó összeget visszatéríti.

A váltás pénzügyi szempontból tehát nem jelent „bennragadó” összeget – a kérdés inkább az, mennyi ideig fizet valaki a piacinál drágább konstrukciót.

Mekkora lehet a megtakarítás?

A lakásbiztosítási piacon 2026-ban is látványos díjkülönbségek lehetnek az egyes biztosítók ajánlatai között – még akkor is, ha első ránézésre hasonló fedezetet kínálnak. A pontos megtakarítás mindig egyedi, de a tapasztalat az, hogy éves szinten reálisan több tízezer forint is múlhat azon, ki mikor és mennyire tudatosan vált.

A díjak eltérését jellemzően az alábbi tényezők mozgatják:

  • eltérő árazási logika ugyanarra az ingatlantípusra
  • különböző kockázati megítélés (például vízkár, viharkár, betörés)
  • akciók és kedvezmények (online kötés, csoportos kedvezmény, díjfizetési mód)
  • kiegészítők eltérő díjazása (üvegkár, dugulás, napelem, hőszivattyú)
  • biztosítási összeg és önrész beállításai
  • az indexálás hatása és annak mértéke

2025-ben az infláció 4,4 százalék volt, vagyis az automatikus díjkorrekció nyomása mérsékeltebb, mint a korábbi években. A verseny azonban ettől még él: a biztosítók csomagjai és díjai között továbbra is könnyen kialakulhat olyan különbség, ami egy átlagos lakás esetében is érzékelhető pénzt hagy a családi kasszában. Ráadásul a megtakarítás nemcsak egy évre szól: ha valaki 3–5 éven át egy „túlárazott” szerződésben marad, akkor a különbség már százezres nagyságrendű lehet.
 

Mit tud valójában egy lakásbiztosítás?

Az alapcsomagok jellemzően fedezik a tűz-, víz-, vihar-, villám- és egyéb elemi károkat, valamint sok esetben a betörést és vandalizmust is. Ide tartozhat a villámcsapás másodlagos hatása miatti túlfeszültségkár, a csőtörés, beázás vagy üvegkár is.

Emellett számos kiegészítő érhető el:

  • napelem, hőszivattyú, napkollektor biztosítása,
  • duguláselhárítási költségek,
  • fagyasztott élelmiszer megromlása áramszünet esetén,
  • kisállat-biztosítás,
  • baleseti és egészségbiztosítási elemek,
  • akár cyberfedezet.

A kulcskérdés azonban az arányosság: csak olyan kockázatra érdemes biztosítást kötni, amely reálisan fennáll.

A felesleges kiegészítők indokolatlanul emelhetik a díjat.

Mire érdemes figyelni váltáskor?

  • Ellenőrizze, hogy határozatlan idejű-e a szerződés.
  • Ne maradjon biztosítási szünet.
  • Vizsgálja meg a biztosítási összeget, elkerülve az alulbiztosítást.
  • Hasonlítsa össze a fedezeteket, ne csak az árat.
  • Olvassa el a kizárásokat és a szerződési feltételeket.

Lényeges szempont továbbá, hogy a lakásbiztosítás nem „szűnik meg magától” attól, hogy a szerződő abbahagyja a díjfizetést. A szerződést írásban kell felmondani, ellenkező esetben a biztosító a tartozást akár jogi úton is behajthatja.

Fogyasztóbarát alternatíva: mit kínál a minősített otthonbiztosítás?

A márciusi váltásnál nemcsak az ár, hanem a szerződések átláthatósága is kulcskérdés. Ebben nyújthat kapaszkodót a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO), amely egy, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott követelmények mentén minősített, standardizált termékkör.

Az MFO célja, hogy az otthonbiztosítások közérthetőbb feltételekkel, egységesebb fogalmakkal és gyors – digitálisan is elérhető – ügyintézéssel legyenek elérhetők.

A konstrukciók egyik előnye, hogy az MFO Alapcsomag tipikus, háztartásokat érintő káreseményekre ad fedezetet – ide tartozik például a tűz, a villámcsapás, a vihar és a vízkár is.

Fontos szabály, hogy alapcsomagra kötött MFO-szerződésnél a biztosító nem kötelezheti a fogyasztót önrész vállalására a kárrendezés során, ami különösen megnyugtató szempont lehet azoknak, akik nem szeretnének apró betűs meglepetéseket egy káresemény után.

A piaci szereplők többsége ma már kínál MFO-terméket, ezek összehasonlítására pedig az MNB külön felületet is működtet – ami a márciusi kampányidőszakban praktikus kiindulópont lehet azok számára, akik a biztosítóváltást gyorsan, mégis kontrolláltan szeretnék végigvinni.

A fiókban porosodó szerződés most pénzt érhet

2026 márciusa ismét lehetőséget ad arra, hogy a háztartások költségmentesen újragondolják lakásbiztosításukat. Bár a 2025-ös 4,4 százalékos infláció mérsékeltebb díjkorrekciót indokol, a piaci verseny és az eltérő árazás miatt továbbra is jelentős különbségek lehetnek a biztosítók ajánlatai között. Aki most időt szán a szerződés átnézésére és az ajánlatok összehasonlítására, nemcsak pénzt takaríthat meg, hanem korszerűbb, az aktuális igényekhez igazodó védelmet is választhat. Márciusban a döntés a fogyasztók kezében van – április eleje után viszont ismét visszaáll a szokásos rend.

forrás:vg.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a lakásbiztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor>>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Egyre többen kötnek biztosítást
2019 július 26.
Kategória:
Utasbiztosítás

Egyre többen kötnek biztosítást

Már a külföldre utazó magyarok 60 százaléka köt biztosítást, ez pedig javuló arány az előző évek alig 50 százalékához képest –mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Lambert Gábor hozzátette: "a biztosítást kötők 60-70 százaléka interneten keresztül, és legtöbbjük átlagbiztosítást köt." Mint mondta, a baleseti ellátáshoz sokan kiváltják az Európai Unióban érvényes európai egészségbiztosítási kártyát, de a kártya az ellátást kizárólag az állami kórházakban fedezi, ezzel szemben az utasbiztosítás a magánorvosi ellátást és a gyógyszerköltségeket is megtéríti.

A legtöbb nyugat-európai országban, de már Horvátországban is van önrész az állami ellátásban, de az utasbiztosítás ezt is fedezi – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy egy közepes, napi 600-800 forintos utasbiztosítás már tartalmaz felelősségbiztosítást is.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunkban a különböző biztosítók ajánlatait és kösse meg az Önnek tetszőt akár 2 perc alatt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Veszélyes lehet az őzek párzása az utakon
2019 július 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Veszélyes lehet az őzek párzása az utakon

Megkezdődött az őzek párzási időszaka, ami azt is jelenti, hogy nappal sem rejtőznek el az állatok. A Magyar Autóklub és az Országos Magyar Vadászati Védegylet figyelmeztet: érdemes a szokásosnál körültekintőbben vezetni.

Várhatóan augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ami azt jelenti, hogy addig többször fordulhatnak elő ezek az állatok napközben is a közutakon – mondta a Délmagyarországnak az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád Megyei Területi Szervezetének titkára. Komoly Tamás szerint párzási időben a vad nem annyira óvatos, és nem csak a szokott esti és kora reggeli órákban mozog.

– Ekkor a nap bármely időszakában és a legváratlanabb helyeken találkozhatunk sutát kereső őzbakkal és láthatunk kergetőző párokat, az őzek a fajfenntartás ösztönének tesznek eleget – tette hozzá Komoly Tamás.

– Mivel bárhol és bármikor le­­het arra számítani, hogy egy őz kerül az autó elé, célszerű mostanában a megszokottnál is figyelmesebben vezetni, és jobban figyelni az utak melletti környezetre – mondta Komoly Tamás, aki arról is beszélt, hogy ha valaki vadat ütött el, mindenképpen hívjon rendőrt. Ilyenkor a gépkocsiban kelet­ke­zett kár rendezésére csak a casco biztosítás nyújt fedezetet.

– Fontosnak tartjuk a járművezetők figyelmét felhívni arra, hogy nemcsak a párzási időszakban, illetve a táblákkal jelzett szakaszokon kell óvatosan közlekedniük, hanem az erdősá­vok és a termőföldek mellett is. Sokszor hirtelen, féktávolságon belül lép a vad az autó elé. Nem mindegy, hogy milyen sebességről kell vészfékeznie a sofőrnek, és mekkora lesz az ütközés ereje – közölte korábban Vad Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára.

forrás: delmagyar.hu

CLB TIPP: Kösse meg casco biztosítását online, néhány perc alatt oldalunkon: CASCO Kalkulátor >>

Alulbiztosított értéktárgyak
2019 július 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Alulbiztosított értéktárgyak

A bérleti szerződés megszűntével érdekmúlás miatt évforduló előtt is felmondható a biztosítás

A hazai biztosítók nem vagy alig tesznek különbséget annak alapján, hogy a lakást a tulajdonos vagy annak bérlője lakja. Amíg a hazai lakásállomány háromnegyede biztosított, a kiadott ingatlanok esetében az arány alig éri el a kétharmadot, a bérlők pedig ennél is alacsonyabb számban kötnek biztosítást saját tárgyaikra. Ezt attól függetlenül megtehetik, hogy csak egy szobát vagy a teljes ingatlant vették ki.

A Groupama Biztosító megbízásából tavaly készült országos reprezentatív felmérésből kiderült, hogy Magyarországon a 18–39 évesek tizenöt százaléka él albérletben. Továbbá amíg a teljes magyar lakásállomány háromnegyede biztosított, a kiadott ingatlanoknak alig kétharmada. Az albérletek felében a tulajdonosok kötnek biztosítást az ingatlanra, ennek hiányában az albérlőknek csak a hetede gondoskodik erről. A felmérésből kiderült még, az albérletben valamilyen módon érdekeltek negyede nem is tudja, hogy egyáltalán rendelkeznek-e lakásbiztosítással – válaszolta megkeresésünkre felmérése eredményeit ismertetve a Groupama Biztosító.

A válaszokból kirajzolódott még, hogy az albérletekben az ingatlanra inkább a tulajdonosok, az ingóságra pedig az albérlők kötnek biztosítást, összességében azonban alacsonyabb arányban, mint a saját otthonok esetében. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy a bérelt lakásban élők közül sokan nem is tudják, hogy maguk is köthetnek lakásbiztosítást, akár csak az ingóságokra.

A bérlő pedig mind az ingatlanra, mind az ingóságra köthet saját maga is biztosítást, és ez nem függ attól, hogy csak egy szobát vagy az egész ingatlant bérli-e – ezt már a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége válaszolta lapunk kérdésére. Hozzátették, a gyakorlatban többnyire a megosztott modell érvényesül: a tulajdonos rendelkezik az ingatlanra vonatkozó biztosítással (sok esetben társasház-biztosítás keretében), a bérlő pedig a személyes ingóságait fedezi egy másik szerződéssel. Alapesetben a kapcsolódó költségek is az előbbiek szerint oszlanak meg a felek között: az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi fogalomkörébe, ezért azt a főbérlő/tulajdonos általában nem terheli tovább az albérlőre. Az ingóság biztosítási díját ugyanakkor a bérlő szokta fizetni.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége úgy látja, nincsen jelentős eltérés a bent lakó tulajdonosok, illetve a bérlők okozta és biztosítási fedezet alá vonható károk gyakoriságában, ezért a biztosítók nem vagy csak minimális pótdíjat számítanak fel abban az esetben, ha a lakásban nem a tulajdonosok laknak. A leggyakoribb károk egyikének az (el)áztatás számít – függetlenül attól, hogy éppen a tulajdonos lakja-e az ingatlant.

A biztosítás megkötésekor meg kell jelölni, hogy bérbe adott (vagy bérelt) lakásról van-e szó. A bérlés időtartama egyik biztosítónál sem releváns szempont, olyannyira nem, hogy a bérleti szerződés megszűnése esetén a bérlő által kötött lakásbiztosítás érdekmúlás miatt az évforduló előtt is felmondható. Hozzátették még, a bérlés időtartama egyik biztosítónál sem releváns szempont, ez lehet rövid távú és több éves konstrukció is.

forrás: magyarhirlap.hu

CLB TIPP: Gondoskodjon saját vagy bérelt lakása, illetve ingóságai védelméről! Lakásbiztosítását könnyedén megkötheti online a CLB oldalán: Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Ezekre érdemes figyelni, hogy a nyár ne legyen rémálom
2019 július 15.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Ezekre érdemes figyelni, hogy a nyár ne legyen rémálom

Akár kevesebb gyerekbaleset is lehetne, ha a nyári gyerektábort szervezőknek megfelelő biztosítási csomagjuk lenne. A biztosítók ugyanis a szerződéskötéshez előírhatnak bizonyos extra biztonsági intézkedéseket, ami a kockázatok komolyabb átgondolására serkentheti a szervezőket. A legtöbb gyerek nyáron zömében a szezon első hónapjában, főleg trambulinozás vagy biciklizés közben sérül meg – hívja fel a figyelmet a nyár veszélyeire a CLB biztosítási alkusz cég.

Nehéz gipsz, amellyel nem lehet vízbe menni, vagy könnyű, színes, szellőző és akár fürdéshez is használható műanyag rögzítő? Vajon melyiket választanák azok a családok, amelyekben nyaralás előtt mondjuk, csontját töri a gyerek, s a nehéz gipsz miatt értelmetlennek tűnik elutazni a tengerhez. Borítékolható, hogy az utóbbi változatra voksolnának, főleg, ha megtehetnék. Vagyis, ha lenne megfelelő balesetbiztosításuk. Tapasztalatok szerint a szülők számára már csak a bajban derül ki, hogy az alanyi jogon járó tanulóbiztosítás a töredékét sem fedezi annak a költségnek, ami egy balesettel jár. Egy megfelelő biztosítással a kártérítést a gyerekek gyógyítására, rehabilitációjára, vagy a lábadozás körülményeinek javítására lehet fordítani.

Minderre azért figyelmeztet idén is – mint, ahogy már sok éve minden vakáció kezdetén – a CLB biztosítási alkusz cég, mert a statisztikák szerint a legtöbb gyerekbaleset nyáron, azon belül is a szezon első hónapjában történik. Gyerekorvosok szerint négyévente átlagosan minden magyar gyerek bekerül az egészségügyi ellátórendszerbe valamilyen baleset miatt. Németh Péter kommunikációs igazgató nem azt állítja, hogy egy balesetbiztosítással, bármilyen jó is az, meg lehet előzni a sérüléseket, azt azonban határozottan tudja, hogy a baleset utáni lábadozást és a család életét is mennyire megkönnyítheti egy minőségi, havonta legfeljebb 1-2 ezer forintos biztosítás. Ezért a pénzért nemcsak a nehéz és a könnyű gipsz közötti választási lehetőséget nyújtják a biztosítók, hanem számos olyan extra költség fedezetét is, amelyet a szülők a családi költségvetésből nem biztos, hogy ki tudnának szorítani főleg úgy, hogy az ápolás idejére esetleg fizetés nélküli szabadságot kell kivennie valamelyik szülőnek. Egy jó biztosításból ennek a kompenzálására is futja.

De talán kevesebb gyerek sérülne meg például a nyári táborokban, ha az üzemeltetőknek széleskörű biztosítási csomagjuk lenne, legalább a szezonra. A biztosítók ugyanis egy ilyen szerződés megkötésekor alaposan mérlegelik a körülményeket, előírhatnak bizonyos extra megoldásokat, s felkérhetik az üzemeltetőt a balesetveszélyesnek ítélt körülmények megszüntetésére. Ezzel persze csak a táborba küldött gyerekek biztonságát lehet növelni – ez sem kevés –, miközben a balesetek jelentős része a vakációban nap közben szülői felügyelet nélkül maradt gyerekekkel történik.

Németh szerint jól jellemzi a hazai biztosítási kultúrát, hogy még a viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be – legalább nyárra – a gyerek havonta egy-kétezer forintos biztosítását. Sok más országban ­ például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában – viszont teljesen természetes, hogy a gyereknek van balesetbiztosítása is.

CLB TIPP: Tájékozódjon a gyermekére szabható balesetbiztosítási lehetőségekről a biztosítók ajánlatainak összehasonlításával! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Az albérletre is érdemes biztosítást kötni
2019 július 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Az albérletre is érdemes biztosítást kötni

Az albérletre is célszerű megfelelő biztosítást kötni, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az őszi tanévkezdés előtti albéreltkeresési időszak közeledtével. A felvételi ponthatárok július 24-i kihirdetése után ugyanis várhatóan több ezer diák igyekszik majd albérletet találni új tanintézménye közelében.

A szövetség közleményében kifejti: azt, hogy az albérletnek van-e biztosítása, javasolt már a bérleti szerződés megkötése előtt, illetve a feltételekről szóló tárgyalás idején tisztázni. Piaci adatok szerint a hazai lakásállománynak közel háromnegyedére kötöttek biztosítást, azonban az alkuszok tapasztalata az, hogy a bérbeadott lakásokat ennél kisebb arányban biztosítják.

A bérlő is köthet biztosítást A közleményben Baksa Melinda, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja kifejtette: kevesen tudják, hogy amennyiben a bérelt ingatlant nem biztosították,

a bérlő is jogosult a bérbeadóval egyeztetett feltételek mellett lakásbiztosítást kötni az ingatlanra, például az albérletre.

A gyakorlatban többnyire a megosztott modell érvényesül, vagyis a tulajdonos rendelkezik az ingatlanra vonatkozó biztosítással (sok esetben társasház-biztosítás keretében), a bérlő pedig a személyes ingóságait fedezi egy másik biztosítással. Ez azért megfelelő megoldás, mert a biztosító csak a biztosítottként megjelölt személy vagyonára tud fedezetet nyújtani.

Havi 500-1000 forintos havidíj Jelezte: "alapesetben" a kapcsolódó költségek is a megosztás szerint oszlanak meg a felek között, az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi fogalomkörébe, így azt a főbérlő általában nem terheli tovább az albérlőre, az ingóság biztosítási díját ugyanakkor a bérlő szokta fizetni. Kiemelte:

a bérleti szerződés megszűnése esetén a bérlő által kötött lakásbiztosítás érdekmúlás miatt az évforduló előtt is felmondható.

Az alkuszok kalkulációi alapján külön ingóságra 500-1000 forintos havidíj ellenében már lehet olyan lakásbiztosítást kötni, amely akár több millió forint értékű, a lakásban található vagyontárgyra is fedezetet nyújt. Egy egyetemista esetében ez az értékhatár általában meg is haladja az albérletben található saját ingóság összértékét - közölte a FBAMSZ.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait pár perc alatt, és kösse meg az igényeinek megfelelő biztosítást online! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Hatalmas vihar pusztított megint többfelé az országban
2019 július 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Hatalmas vihar pusztított megint többfelé az országban

Vasárnap főleg a dél-nyugati és a dél-alföldi területeken voltak heves zivatarok. A katasztrófavédőket több mint 250 helyszínre riasztották. Az elmúlt hetek viharos időjárása miatt, 2 és fél milliárd forintot különítettek el a kártalanításra a biztosítók.

Szakadó esővel, jéggel, villámlással, dörgéssel és erős széllel megint végigvonult az országon egy viharzóna. Vasárnap főleg a dél-nyugati határszélen, és a dél-alföldön okozott károkat a vihar.

Üveges Zoltán meteorológus elmondása alapján „egy nagyobb zivatarzóna alakult ki Szlovénia, Horvátország fölött, ez érkezett a Dunántúlra, de ez előtt a rendszer előtt is épültek ki zivatarfelhők, például az alföld déli felén.”

Az Országos Meteorológiai Szolgálat radarképén, jól látszik, hogy a hidegfront, hogy vonult át az országon. A vörös foltok jelzik az intenzív zivatarokat. Több mint 250 riasztás kaptak a katasztrófavédők.

Több dunántúli településen az elektromos hálózat is megrongálódott. A Somogy megyei Lakócsán órákig áramszünet volt. A település két utcáját szó szerint letarolta a vihar, még hétfőn is dolgoztak a helyreállításon.

A Mabisz-nál azt mondják kár esetén a legfontosabb, hogy azonnal fel kell venni a kapcsolatot a biztosítóval és le kell fényképezni a károkat.

„Ilyenkor túlterheltek a vonalak az e-mailes bejelentés is működik. És utána készítsünk fényképfelvételeket az okozott károkról. Például egy tetőszerkezet esetén nyilvánvaló, hogy nem kell megvárni, amíg megvan a helyszíni szemle, hanem hogyha megfelelő bizonyítékokkal rendelkezünk, akkor megkezdhetjük a sürgős helyreállítást.” – magyarázza Lambert Gábor a Mabisz kommunikációs vezetője.

forrás: atv.hu

CLB TIPP: Ne bízza a szerencsére otthona biztonságát, kalkuláljon és kössön biztosítást percek alatt, online! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

KÖZLEKEDÉSI BALESETEK: TÖBB MINT TIZEDÉVEL CSÖKKENTEK A HALÁLOS BALESETEK
2019 július 08.
Kategória:
Általános

KÖZLEKEDÉSI BALESETEK: TÖBB MINT TIZEDÉVEL CSÖKKENTEK A HALÁLOS BALESETEK

Több mint tizedével csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma az idei első félévben, a balesetekben megsérültek száma azonban stagnált. A legtöbb baleset a járművezetők hibájából történt, a halálos balesetek legfőbb oka pedig a nem megfelelő sebesség alkalmazása volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

2019 I. negyedévében összesen 3063 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt a hazai közutakon, ez 1,1%-kal több, mint egy évvel korábban. Az összes baleset közül továbbra is a könnyű sérüléssel járók domináltak, részesedésük 69, a súlyos sérüléssel járóké 27, a halálos baleseteké 3,2% volt.

A súlyos sérüléssel járó balesetek száma 2,4%, a könnyebb sérülésekkel járóké 1,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. 2019 I. negyedévében 98 halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt, 12%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban.

2019 I. negyedévében a járművezetők 2850 alkalommal okoztak balesetet, ez az előző év azonos időszakához képest 2,4%-kal növekedett. A személysérüléses közúti közlekedési balesetek 93%-a a járművezetők hibájából történt.

A járművezetők hibájából az első negyedévben 7,4%-kal kevesebb halálos kimenetelű baleset történt, mint tavaly. A halállal végződő balesetek közel felét a sebesség nem megfelelő alkalmazása okozta. Ezen belül a vezető ok a relatív gyorshajtás (a sebesség nem megfelelő megválasztása a körülményekhez, valamint az útviszonyokhoz képest) volt. Az irányváltás, haladás és bekanyarodás szabályainak be nem tartása a halálos kimenetelű balesetek 22, az elsőbbség meg nem adása a 13%-áért volt felelős.

Folyamatosan csökken az ittasan okozott balesetek száma

Az idei év első negyedévében ittas állapotban 234 balesetet okoztak, ami 2,1%-kal kevesebb volt, mint az előző év azonos időszakában. Ezek közel
kétharmadát személygépkocsi-vezetők, ötödét kerékpárosok okozták. A kerékpárosok – a forgalomban történő részvételükhöz képest – jóval nagyobb arányban járultak a balesetek kialakulásához ittasan, mint a személygépkocsi-vezetők.

Hetedével csökkent a balesetek száma az autópályákon

A balesetek kétharmada lakott területen belül történt 2019 I. negyedévében. Az autópályákon 14%-kal kevesebb baleset volt, mint egy évvel korábban. A legkevesebb (11) baleset az M7-esen, a legtöbb az M1-esen és az M5-ösön történt (16–16). Száz kilométer autópályára vetítve átlagosan valamivel több mint 6 baleset jutott. Összehasonlításképpen ez a szám az M0-as autóúton közel 20 volt az első negyedévben.

A legtöbb, 1000 kilométer útra vetített baleset Budapesten (134,5), a legkevesebb (7,2) Tolna megyében volt. A megyék közül az első három helyen Komárom-Esztergom (23,6), Pest (18) és Fejér megye (17) áll.

Stagnált a balesetekben megsérültek száma

2018. I. negyedévéhez képest a sérültek száma összességében nem változott, ezen belül a meghaltak száma 3,2%-kal csökkent. A balesetekben:

  • 119 ember vesztette életét,
  • 953 fő súlyos,
  • 3004 személy pedig könnyű sérülést szenvedett.

A sérültek és a meghaltak egytizede gyermekkorú volt: 242 gyermek könnyen, 35 súlyosan sérült, egy gyermek pedig életét vesztette. Mind az elhunytak, mind a sérültek száma jelentősen nőtt azokban a balesetekben, ahol gyerekek is megsérültek.

forrás: biztositasiszemle.hu

Így söpört végig a kegyetlen vihar az országon: bődületesek a károk
2019 július 03.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Így söpört végig a kegyetlen vihar az országon: bődületesek a károk

Az elmúlt hétvégi katasztrofális időjárás több százmillió forinttal növelte meg a biztosítók által már kifizetett, illetve kárrendezésre elkülönített összegek nagyságát.

Az elsősorban Szabolcs-Szatmár megyében pusztító június 27-i viharok nyomán a társaságok előzetesen gyorsbecslése szerint sok ezer újabb bejelentésre több százmilliónyi kártérítést fizettek ki már eddig vagy különítettek el kifizetésre a biztosítók. Az előzetes becslések szerint a viharkárok csak Szabolcs-Szatmárban meghaladhatják a milliárd forintot is. Folyamatosak a bejelentések, a hétfő délelőtti helyzetkép alapján például az egyik nagy biztosító még negyedannyi újabb bejelentéssel számol a korábbi évek tapasztalatai alapján, mint amennyi eddig érkezett már be hozzá a júniusi szélsőséges időjárás következtében. Továbbra is a viharokhoz, a felhőszakadáshoz, a beázáshoz, a villámcsapásokhoz és a jégveréshez kapcsolódik a legtöbb kárigény, de az áramkimaradások nyomán a statisztikákban már kimutathatóan megjelentek a fagyasztott élelmiszerek megromlásához kapcsolódó bejelentések. A leginkább érintett települések Kisvárda és Mátészalka, valamint Nyíregyháza - írja közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Ezt megelőzően, a június 15-23 közötti időszakban a társaságok a lakásbiztosítások alapján már több mint 16,5 ezernyi bejelentésre 1,5 milliárd forintot meghaladó összeget különítettek el kárrendezésre, illetve fizettek ki. A biztosítók továbbra is gyorsan haladnak a kárfeldolgozással. Az egyik nagy társaságnál hétfő délelőtti adatok alapján a júniusi bejelentések közel kétharmadát már feldolgozták, a károsultak egyharmada várt még a szemlézésre. A kisebb összegű lezárt károk nyomán már a kifizetések is megtörténtek.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a júniusi szélsőséges időjárás egyáltalán nem kirívó. Tavaly például a június 1-15 közötti időszakban a biztosítókhoz 18,5 ezer bejelentés érkezett, ezek nyomán a kárigények becsült összegei megközelítették a kétmilliárd forintot. Az elmúlt évben egyébként a társaságok a május-augusztus közötti, a tapasztalatok szerint kiemelten viharos időszakban összesen mintegy 3,2 milliárd forintot fordítottak a lakásbiztosítással rendelkező ingatlantulajdonosok kártalanítására. Június tehát nagy súllyal szerepelt a statisztikában.

A MABISZ ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után érdemes felülvizsgálni a biztosításunkat, nem lettünk-e alulbiztosítottak. Azaz a szerződéses összegünk elegendő lehet-e a helyreállításra avagy ingóságaink pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy valóban kiterjed-e minden vagyontárgyunkra a biztosítás, esetleg újabb fedezettel/fedezetekkel kell-e bővíteni a szerződésünket a megváltozott kockázati igény miatt.

A biztosítói adatoknál is jóval több kárt okozhattak a viharok a lakosságnak, hiszen nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással, holott az erős piaci versenynek köszönhetően tizennégy társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért is elérhetőek.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kalkulálja újra a lakásbiztosítás díjakat, amennyiben szükséges, váltson korszerűbb és kedvezőbb ajánlatra! Lakásbiztosítás ajánlatok >>

Már júniusban rengeteg kárt okoztak a viharok: erre figyelmeztet a biztosító szövetség
2019 június 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Már júniusban rengeteg kárt okoztak a viharok: erre figyelmeztet a biztosító szövetség

Június közepének katasztrofális időjárása következtében a biztosítókhoz eddig több mint 16,5 ezer bejelentés érkezett, ezek nyomán a már kifizetett és a becsült károk összegei meghaladják a másfélmilliárd forintot, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A hónapnak pedig még nincs vége: nyáron továbbra is számíthatunk viharkárokra. Érdemes ellenőrizni, rendben van-e a lakásbiztosításunk.

A június 15-23 közötti időszakban a társaságok a lakásbiztosítások alapján az eddigi, több mint 16,5 ezernyi bejelentésre 1,5 milliárd forintot meghaladó összeget különítettek el kárrendezésre, illetve fizettek máris ki. A legtöbb jelzett kár a tetőszerkezet vihar általi megrongálódásához, beázáshoz, felhőszakadás által elöntött ingatlanokhoz, pincékhez, jégveréshez, villámcsapáshoz, idegen tárgy rádőléséhez, előtetők megrongálódásához, néhány esetben villámárvizekhez kapcsolódott.

Valamennyi itt felsorolt eseményt fedez egy átlagos lakásbiztosítás.

A viharos időszakhoz kapcsolódó legtöbb kárbejelentés Jász-Nagykunból,Bács-Kiskunból, Csongrádból, Baranyából, Borsodból, Hevesből, Tolnából, Szabolcs-Szatmárból, Pest megyéből, illetve települések szerint Budapestről, Komlóról, Pécsről, Nyíregyházáról, Nagyvisnyóról, Bogácsról, Kecskemétről, Miskolcról, Szentesről, Zombáról érkezett a lakásbiztosítási piacon jelen lévő 14 társasághoz.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a júniusi szélsőséges időjárás egyáltalán nem kirívó.

Tavaly például a június 1-15 közötti időszakban a biztosítókhoz 18,5 ezer bejelentés érkezett, ezek nyomán a kárigények becsült összegei megközelítették a kétmilliárd forintot. Az elmúlt évben egyébként a társaságok a május-augusztus közötti, a tapasztalatok szerint kiemelten viharos időszakban összesen mintegy 3,2 milliárd forintot fordítottak a lakásbiztosítással rendelkező ingatlantulajdonosok kártalanítására. Június tehát nagy súllyal szerepelt a statisztikában.

Az első nyári hónap viharai idén is sok villámlással párosultak, amelyek indukciós hatása jelentős károkat okozott - a hirtelen megnövekedett hálózati feszültség elektromos berendezéseket tett tönkre. (A villámkárokra fordított összegeket a társaságok a viharkároktól külön regisztrálják.) Illetve a lakossági bejelentésekben számottevő volt a jégkár is - a mezőgazdasági jégverés számbavétele még tart. Az átlagkifizetések egyes társaságoknál idén hatvanezer forint környékén alakultak.

Visszatérő tapasztalat, hogy a viharok pusztításai utáni órákban gyakran túlterheltek a biztosítók telefonvonalai - az ügyfelek azonban interneten is megtehetik bejelentésüket.

A társaságok igyekeznek 72 órán belül reagálni a bejelentésekre, szükség esetén a koncentráltan károsodott térségekbe máshonnan is átcsoportosítják kárbecslőiket. A kisebb összegű károk bejelentői azt tapasztalhatják, hogy már néhány nap alatt is rendezik igényeiket. A MABISZ ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet:

minden nagyobb lakáskorszerűsítés után érdemes felülvizsgálni a biztosításunkat, nem lettünk-e alulbiztosítottak. Azaz a szerződéses összegünk elegendő lehet-e a helyreállításra avagy ingóságaink pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy valóban kiterjed-e minden vagyontárgyunkra a biztosítás, esetleg újabb fedezettel/fedezetekkel kell-e bővíteni a szerződésünket a megváltozott kockázati igény miatt.

A biztosítói adatoknál is jóval több kárt okozhattak a viharok a lakosságnak, hiszen nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással, holott az erős piaci versenynek köszönhetően tizennégy társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért is elérhetőek. A Századvég idei, májusi közvélemény-kutatás szerint egyébként a lakásbiztosítás a legismertebb biztosítási fajta. A kérdőíves kutatás 800 magyar megkérdezettje közül a válaszadók több mint nyolcvan százaléka nyilatkozott úgy, hogy saját maga, illetve a vele egy háztartásban élő személyek rendelkeznek ilyen biztosítással. (A statisztikák szerint valójában a több mint négymillió magyarországi ingatlan 72-73 százalékáról mondható ez el.) Az ügyfelek elégedettsége is igen magas ezzel a termékfajtával: közel nyolcvan százalékos.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: kalkulálja újra lakásbiztosítsát, és aktualizálja, amennyiben szükséges! Oldalunkon gyorsan és könnyedén összehasonlíthatja az elérhető díjakat: Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Kiderült: itt éri baleset a legtöbb magyart nyaraláskor
2019 június 27.
Kategória:
Utasbiztosítás

Kiderült: itt éri baleset a legtöbb magyart nyaraláskor

A statisztikák szerint a Horvátországba autóval utazó, vízparton nyaraló 18-45 év közti magyarok kényszerülnek legtöbbször igénybe venni a biztosítási szolgáltatásokat utazásuk során. A külföldre utazók biztosítási védelmét egy jól megválasztott utasbiztosítás garantálhatja leginkább. A magyarországi biztosítási szektor adatai azt mutatják, hogy az öngondoskodás e formája évről évre népszerűbb honfitársaink körében. Fontos, hogy tisztában legyünk az utasbiztosítás nyújtotta fedezetekkel, mert még mindig sok a tévhit ezen a téren. Ugyanakkor az is tény, hogy az élet néha úgy hozza, hogy az általános, gyakran előforduló károkon túl a biztosítók egészen különleges esetekben is szolgáltatást tudnak nyújtani ügyfeleik számára.

Az utasbiztosítás az egyik legérthetőbb és legegyszerűbben megköthető biztosítási termék. Napi alapdíja pár száz forinttól legfeljebb 1.000 - 1.200 forintig terjed. Az elmúlt évtizedben egy széles körű termékpaletta fejlődött ki a különféle utazási módok, sporttevékenység, külföldi aktivitás vagy épp úti célok kapcsán, melyekhez egyedi kiegészítők (például autó asszisztencia, útlemondás védelem) válaszhatóak.

A nyári szezon közeledtével érdemes tisztázni az utasbiztosítás néhány alapvető vonását, mert még mindig sok félreértés adódik az elvárt és a nyújtott szolgáltatás kapcsán:

  • Ilyen például az a tény, hogy ez a biztosítási forma jellemzően nem összegbiztosítás, vagyis a biztosított a káresemény kapcsán nem meghatározott összeget kap kézhez, hanem a felmerült költségeket téríti a biztosító.
  • Kiemelendő, hogy betegség esetén az utasbiztosítás főképp a sürgősségi ellátásokra nyújt térítést, vagyis halasztható műtétek, beavatkozások nem minősülnek káreseménynek.

Ha biztosítást választunk, ellenőrizzük a poggyászunkra vonatkozó maximális limitet, és ezen belül a tárgyankénti összeghatárokat is, hiszen ezek alapján kaphatunk kárpótlást. Jó tudni, hogy az utasbiztosításhoz igényelhető autó asszisztencia csomag általában nem azonos egy casco jellegű védelemmel, vagyis például a karambolban sérült gépjármű külföldi vagy hazai javíttatása, teljes körű szervízelése nem végezhető el ennek terhére - ellenben a Magyarországra történő hazaszállításnál jó hasznát vehetjük.

A biztosítók - főképp a nyári szezonban - a különféle károk sokféle típusával találkoznak, medúzacsípéstől a kontinenseken átívelő hazaszállításig. Szabó Tamás, az UNION Biztosító utas üzletágának vezetője a tavalyi év júliusának telefonos kárbejelentéseit elemezve a következő tendenciákat állapította meg:

A segítségnyújtást igénylők átlag életkora 37 év volt, a nemek aránya körülbelül azonos. A károsultak 20 százaléka 18 év alatti, 53 százalék a 18 és 45 közti korosztályhoz tartozott. A legtöbb káresemény Horvátországban történt, majd Görögország és Olaszország említhető. A segítségnyújtás oka leggyakrabban betegség, ezt követi a jármű műszaki mentése, a baleset és- poggyászkár. Járművel kapcsolatos probléma és a baleset jellegű káresemény leginkább Horvátországban történik, míg Görögországban főképp a gyomorrontás jellegű megbetegedések aránya magas.

A balesetet szenvedő ügyfeleik mintegy 30 százaléka strandon vagy vízben, kagylótól, medúzától szerezte sérülését. Emellett főképp a rovarcsípés és allergia, a ficam, a rándulás és a végtagtörések keserítik meg a magyar utazók életét.

A nyáron gyakori medúzacsípés jellegű sérüléseknél átlagosan 50 ezer forintot, a strandsérülések esetén (lábujj, fej, kéz rándulása, törése) átlagosan 45 ezer forintot térít a biztosító az ellátást nyújtó szolgáltatónak. Gyomorrontás, hányás, hasmenés kapcsán az ügyfeleink átlagosan 36 ezer forint értékben kaptak ellátást.
Az UNION Biztosító tapasztalatai azt mutatják, hogy az átlagos káreseményeken túl sokszor különleges helyzetben is helyt kell állnia az utasbiztosítóknak. Dél-Amerikában ügyfelünket ormányos medve, Indonéziában majom támadta meg. Vitorlás hajóval utazó biztosítottainkat egy atlanti-óceáni sziget kikötőjében kalóztámadás érte, mely során értékeiket vitték el. A bérelt autó ellopása miatt alapvetően a bérbeadó feje főhet, de a benne lévő poggyászok kapcsán a mi utasainkat is kárpótolni kellett. Megesett, hogy egy véletlenül leejtett értékes porcelán miatt követelt a szállásadó kárpótlást, a biztosítás ezt is rendezte. Segítettünk egy nehéz helyzetbe került családon is, ahol a jogosítvánnyal rendelkező családtag kőbe rúgott, és begipszelt lábbal nem tudott hazavezetni, de előfordult már, hogy vízi járműben okozott kár okán nyújtottunk jogsegélyt a görög szigetvilágban.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kösse meg utasbiztosítását pár perc alatt, ne bízza a szerencsére külföldön egészségügyi ellátását! Utasbiztosítás ajánlatok >>

Oldalak